svájcicsoki

sokat gondolkodtam már azon a fura érzésen, hogy amikor itt vagyok baselben, minden olyan egyszerű, magától értetődő és mondhatni ismerős. valahogy itt érzem magam igazán otthon. fura, hiszen nem itt nőttem fel, de már decemberben is mikor leszálltam a repülőről, valahogy olyan érzésem volt, hogy hazajöttem.
sokszor megfordul a fejemben, milyen jó lenne itt élni, mert itt lehet ÉLNI. otthon soha nem mernék kiülni a dunapartra és belelógatni a lábamat, mert valószínüleg 10 éven belül meghalnék bőrrákban, ha nem hamarabb. itt van kedve az embernek sétálni, elaludni egy parkban, hiszen senki sem fog tőlem lopni, amíg elfordítom a fejem.
hétvégén csodát láttam. az emberek megtöltötték a parkokat, piknikeztek, napoztak, a gyerekek fürögtek a parki tóban. olyan idilli volt, amilyen képet otthon nem nagyon látni. talán a palatinuszon, ha ki tudod perkálni a 3ezres belépőt. itt létezik a család és a gyermeknevelés kultúrája és igen élesen szembetűnik a különbség.

tegnap elmentem és a markplatzon báránykolbászt ettem friss rozskenyérrel. megnéztem a városházát, sétáltam a kacskaringós utcákon, és ma is elmentem a sztárbákszba. voltam a nagyondurva csokis boltban és bevásároltam némi finomságot és persze gondoltam arra is, aki csak diabetikusat ehet ;)
sétáltam a rajna partján aztán hajókáztam egy ladikon, egyik partról a másikra. na aki ismer, tudja milyen nagy szó ez, hiszen rettegek a mély víztől és a hajóktól. valahogy ez is átértékelődik itt. csináltam soksok képet és a nap végén a rajna partján lévő lépcsőkön olvastam, miközben a lábamat a hullámok nyaldosták.
és igen elhallgattam, hogy időközben betértem Thubtenhez a tibeti bácsihoz. vettem nála ezt-azt... :)
szóval mindenki küldjön sok pénzt, egy csomó dolog van a tibetshop-ban ami még nincs nekem :D

képeket a jobb felső szlájdsón lehet megnézni.

• 
• 
• 
• 
•